A juniorok 63 kg-os mezőnyében Józsa Levente öt nyert mérkőzéssel a háta mögött állhatott a dobogó legfelső fokára a belgiumi Lommelben rendezett, G2-es besorolású versenyen. A felnőttek között két magyar is a negyeddöntőig jutott.

A belga openen vasárnap Józsa Levente a német Benedikt Thomas elleni 25-5-ös győzelemmel kezdte meg menetelését, majd a szlovén Nemanja Vasicsot 27-7-tel búcsúztatta a nyolcaddöntőben. A négy közé kerülésért a lengyel Jakub Zyskowskit ütötte el az éremszerzéstől (22-10). A szaúdi, Sami Faris B Alkhibirit 16-2-re legyőzve jutott a fináléba, ahol az ír David Phelannak sem kegyelmezett és 21-14-es sikerével tovább folytatta jó sorozatát, hiszen nemrég Szlovéniából térhetett haza veretlenül.

Szombaton a felnőttek között két magyar is pástra lépett. Patakfalvy Luca (53 kg) emirátusokbeli, majd német ellenfelet győzött le, a negyeddöntőben a német Folgmann csupán aranyponttal tudta megállítani a válogatott versenyzőnket, aki így az ötödik helyen végzett. Az UTE színeiben induló Füredi Rebeka (67 kg) lengyel és szerb rivális testén jutott szintén a nyolc közé, ahol őt is egy német, Schmidt állította meg. Az újpesti különítményből vasárnap Kiss Bence (kadet, 33 kg) egy nyert meccsel a negyeddöntőig jutott, Somogyi Anna (junior, 49 kg) és Pechál Levente (kadet, 37 kg) nem tudott mérkőzést nyerni.

SZOMBATI EREDMÉNYEK