Az utánpótláskorú Molnár Bendegúz és a Patakfalvy testvérek is dobogóra állhattak a szombati, Jászvásáron rendezett, G1-es besorolású Dracula Openen.

Patakfalvy Luca (felnőtt, 53 kg) a maximálisan megszerezhető negyven pontot gyűjtötte az utóbbi idők világranglista állomásairól. Ehhez kellett a romániai siker is. A negyeddöntőben román, az elődöntőben olasz, majd a fináléban ismét hazai versenyző ellen nyert. Utóbbi ellen a verseny utolsó meccsén – az egyetlen román döntőssel szemben – a nyerő taktika az ellenfél intéseire fókuszált, ami két másodperccel a meccs vége előtt össze is jött.

Negyeddöntő: Patakfalvy Luca – Andrea Orza: 25-5 (pontkülönbség)

Elődöntő: Patakfalvy Luca – Sarah Al Halwani: 9-8

Döntő: Patafalvy Luca – Liana Musteata: 16-59 (intésekkel)

Patakfalvy Csenge (felnőtt, 62 kg) ezüstéremig jutott. Az elődöntőben nagyarányú győzelmet aratott a román lány ellen, a döntőben pedig csupán egyetlen ponttal kapott ki bolgár riválisától.

Elődöntő: Patakfalvy Csenge – Roxana Ionescu: 26-4 (pontkülönbség)

Döntő: Patakfalvy Csenge – Emilia Taseva: 12-13

A juniorkorú Molnàr Bendegúz magabiztosan hozta az elődöntőt a belgák legnagyobb bánatára, viszont az aranycsatát a görög nyerte.

Elődöntő: Molnár Bendegúz – Maarten Lemmens: 19-7

Döntő: Molnár Bendegúz – Ioannis Mylonas: 8-14