A moszkvai Grand Prix döntő helyszínén tanácskozott a Nemzetközi Taekwondo Szövetség, ahol olyan rendelkezések megerősítéséről döntöttek, ami a vezetést, a dopping elleni harcot és sportolók segítését is érinti.

A Nemzetközi Taekwondo Szövetség Chungwon Choue elnök vezetésével olyan horderejű kérdésekben döntött, amiből reményeik szerint hosszútávon profitálhat a sport és mind a 210 nemzeti szövetség.

A WT közgyűlésén döntöttek arról, hogy a nyári olimpiai sportágakat tömörítő szervezet javaslatára még átláthatóbbá teszik a szövetséget. Ezt elősegítendő – egyebek mellett – az eltiltásokat is meg kell jeleníteniük a honlapjukon, valamint negyedévente be kell számolniuk a futó projektekről. A World Taekwondo továbbá szorgalmazza, hogy a jövőbeni versenyekről, melyek honlapján felkerülnek a naptárba, minél több előzetes és beszámoló anyag jelenjen meg.

A közgyűlés szigorúbbá tette az anti-dopping rendelkezéseket, hogy elkerülje a jövőbeni diszkriminációs esetek lehetőségét. Choue elnök nagyobb védelmet kért azon nemzetközi versenyekre készülő sportolók számára, akik vízumát elutasították politikai okokból kifolyólag.

Korlátozták a hivatalban lévő személyek munkakörükben eltölthető maximális időt. A négyéves ciklusokból legfeljebb hármat tölthetnek ki, azaz maximum tizenkét évig tölthetik be a pozíciót. Ez a határozat a 2021-es, rendes közgyűléstől lép életbe.

A kiemelt versenyekre szigorúbb biztonsági protokollt vezetnek be a sportolók védelme érdekében és további rendelkezésekkel kívánják védeni őket a jövőben.

A rendkívüli közgyűlésen alelnöknek választották Aïcha Garad Alit, aki a WT első női alelnökének mondhatja magát.