Két évet böjtölt a hazai taekwondo társadalom, hogy újra országos bajnokságot rendezhessen a Magyar Taekwondo Szövetség. Az Országos Bajnokság és Dél-Koreai Nagykövet Kupán hatalmas tapsot kapott a tokiói olimpián ötödik helyig jutó Salim Omar Gergely.

A 2020-ban a vírushelyzet miatt elmaradt ob miatt igazán kiéhezetten érkeztek a legnagyobb hazai versenyre a három “műfajban” érdekelt taekwondósok. Dunaharasztiban ugyanis egy nap alatt a küzdelem, a formagyakorlat és a gyorsrúgó verseny kategóriáiban is bajnokokat avattak.

A legnagyobb érdeklődés természetesen a nyáron Tokióban bronzmérkőzést vívó olimpikon, Salim Omar Gergely mérkőzését övezte, aki a junior Eb-n 5. helyig jutó Vince Mátéval meccselt. Az itt már a felnőttek között vitézkedő Vince az elején meg tudta lepni Salimot, de a végére bejött a papírforma és az olimpiai ötödik látványos mérkőzésen gyűjtötte be a bajnoki aranyat és a tapsvihart.

Testvére, Sharif Gergely sem maradt le testvérétől és immár ő is magyar bajnoknak mondhatja magát. Az esélyesek, mint a nemrég klubot váltó és immár Honvéd-színekben pástra lépő Füredi Rebeka vagy a korábbi Eb-érmes Józsa Levente egyaránt hozta a kötelező elsőséget.

A közönség megcsodálhatta a nemrég még az Európa-bajnokságon szereplő válogatott poomsae-sok gyakorlatait is.

A gyorsrúgó verseny immár szokás szerint a legkisebb imádott versenyszáma, szép számmal próbálták meg minél többször eltalálni a protektort a rendelkezésre álló húsz másodperc alatt.

EREDMÉNYEK:

Csapatverseny, küzdelem, A kategória:

1. MTK

2. Proaktív

3. Honvéd

Csapatverseny, küzdelem, B kategória:

1. Fanatix

2. Tájfun

3. Alisca

2021 Taekwondo OB Küzdő Eredmények

Csapatverseny, formagyakorlat:

1. Sárga-tenger

2. Honvéd

3. Máté Taekwondo

2021 OB Poomsae Eredmények