Csupán a tavalyi olimpiai bajnok tudta szoros mérkőzésen legyőzni Józsa Leventét, aki így ezüstéremmel kezdte az évet az Egyesült Arab Emírségekben rendezett G2-es tornán.

A Fudzsejra városában megtartott nemzetközi versenyen Józsa Levente (68 kg, fenti képen jobbra) a tizenhat közé kerülésért a francia Kais Bellahcene ellen kezdte meg a menetelését, akit 15-4-re győzött le. A nyolcaddöntőben a szaúdi Hasham Bandar Dookhy Binnek sem kegyelmezett, akit 26-10-es végeredményű találkozón búcsúztatott. A negyeddöntőben jött az eddigi legnagyobb falat, a spanyolok világranglista-másodikja, Javier Perez Polo, aki ellen Józsa végig vezetve, 9-5 arányban bizonyult jobbnak. Az érem ekkor már biztos volt, de az elődöntőbeli, Dél-Koreából érkező akadályt is sikerrel vette, a tavalyi Ázsia Bajnokság ezüstérmesének, Jin Ho-junnak legnagyobb bánatára (22-9). A finálében az üzbégek tokiói olimpiai bajnoka várt a magyar fiúra. A szoros döntőt végül Ulugbek Rashitov nyerte 7-5-re. Ezzel Józsa Levente ezüstéremmel kezdte az évet, ami a párizsi olimpia kvalifikációs időszakának első 2022-es állomása volt a magyar versenyzők számára.

Legjobb 16 közé jutásért:

Józsa Levente – Kais Bellahcene (FRA): 15-4

Nyolcaddöntő:

Józsa Levente – Hasham Bandar Dookhy Bin (KSA): 26-10

Negyeddöntő:

Józsa Levente – Javier Perez Polo (ESP): 9-5

Elődöntő:

Józsa Levente – Jin Ho-jun (KOR): 22-9

Döntő:

Józsa Levente – Ulugbek Rashitov (UZB): 5-7

Patakfalvy Luca (53 kg) ötödikként zárta a Fujairah Opent, miután két könnyűnek mondható mérkőzést követően (sima győzelem a bahreini, majd a jordán lány ellen) a negyeddöntőben csupán aranyponttal kapott ki a marokkói Oumaima El Bouchtitól.

Bailey Kelen (87 kg) is jól kezdte a tornát, kazah riválist vert magabiztosan a tizenhat közé jutásért, ott viszont a hatodik kiemelt, dél-koreai Lee Seongi 23-16 arányban jobbnak bizonyult nála.

Füredi Rebeka (67 kg) a nyolcaddöntőben Anastasia Kosmychevával meccselt, amit az orosz nyert meg, így búcsúztatva a magyar lányt.

Eredetileg Patakfalvy Csenge is indult volna az emírségekbeli versenyen, de koronavírus-fertőzés miatt nem utazhatott Fudzsejrába. A háromnapos viadal első napján lépett pástra minden magyar, ezzel számunkra véget is ért a G2-es torna.