Hétfőn fejeződött be a kilencedik alkalommal megrendezett, olimpiai pontszerző, G2-es besorolású Ramus Szófia Open. A korábbi ötödik helyekhez ma is jött kettő, de a záró napon az éremszerzés is összejött Józsa Levente révén.

Józsa Levente (68 kg) alaposan bekezdett szlovák ellenfelével szemben a legjobb 16 közé kerülésért rendezett első mérkőzésén, és 7-0-ra vezetett az első menetet követően. Újabb Józsa-pontok következtek a folytatásban és Frgolec nem tudott fogást találni  a magyaron, aki a második menet végén 25-0-ra vezetett, azaz elérte a húszpontos különbséget, amivel véget is ért a mérkőzés.

A nyolc közé jutásért rendezett találkozón csak az aranypont döntött. Az első menet pont nélkül telt el, majd Caulo pontjaira jöttek Levi válaszai és 5-3-ra vezetett a záró etap előtt. Két pont volt a magyar fiú előnye az utolsó percre fordulva, mikor kétszer is megintették, amivel az olasz egyenlíteni tudott és hosszabbításra mentette a meccset. Ott az adok-kapok során 8 másodperc elteltével Levi talált az olasz testén és jutott ezzel a legjobb nyolc közé.

Közel egy perc is eltelt, mire az első pontok megszülettek a Perez Hernandez elleni negyeddöntőben (1-2). Az első szünetre a spanyol mehetett boldogabban pihenni (1-4), de a második etap megkezdését követően nem sokkal már 5-5 volt az állás és 5-6 után Levi átvette a vezetést, de az utolsó másfél perc előtt megint a hispán állt így is jobban (6-7). Két elképesztő gyorsasággal bevitt fejtalálattal Levi fordított (13-8), majd innen folyamatosan növelte előnyét és nyolccal diadalmaskodva már biztos éremszerzőnek mondhatta magát.

A döntőbe kerülésért újra az útjába sodorta a sorsolás az első helyen kiemelt, spanyol Javier Perez Polót, akit idén már egyszer, bravúros teljesítménnyel búcsúztatott. Az emírségekbeli tornán 9-5-re nyert Levi akkor a negyeddöntőben, és most is látszott, nem adja könnyen magát, sőt! Az első menet tapogatózását követően (0-0) a magyar talált először (2-0), ezt csak az utolsó pillanatban tudta kiegyenlíteni a hispán versenyző, 2-2-ről jöhetett a harmadik menet. Ha eddig taktikai csata volt, akkor ez a folytatásra hatványozottan igaz volt. Perez Polo egy ütésponttal került előnybe (2-3), majd őrült hajrá következett. Előbb Levi (4-3), majd a spanyol talált (4-5) és ekkor már csak 15 másodperc volt hátra. A dráma az utolsó két másodpercre maradt, mikor Levi jobbal talált ellenfele testén, erre pedig már nem jöhetett válasz, a fordítás mellett a döntőbe jutás is zsebben volt.

Józsa Levente

Józsa Levente

A fináléban a harmadik spanyol ellenfél, Caballero Echeverria következett Levi számára. A tét nagysága abszolút meglátszott az első menetben mutatott aktivitásukon, csupán egyetlen intéspont került fel a táblára és vezetett ezzel a spanyol az első szünetben (0-1). Idegtépő második másfél perc következett, ahol kivárásra vártak a felek, de pont nem született, minden az utolsó menetre maradt. Peregtek a másodpercek, már egy perc is eltelt az utolsó harmadból és még mindig 0-1 volt az állás. 19 másodperccel a vége előtt a spanyolt is megintették, ami az egyenlítést eredményezte. Ez pedig megadta a kezdőlökést az álomszerű befejezéshez. Levi egy hárompontossal átvette a vezetést (4-1) és még az is belefért, hogy egy intést összeszedjen, mert így is megnyerte a rangos G2-es tornát.

Legjobb 16 közé jutásért:

Józsa Levente – Miroslav Frgolec: 25-0

Nyolcaddöntő:

Józsa Levente – Gabriele Caulo: 8-6

Negyeddöntő:

Józsa Levente – Oscar Perez Hernandez: 18-11

Elődöntő:

Józsa Levente – Javier Perez Polo: 6-5

Döntő:

Józsa Levente – Marcos Caballero Echeverria: 4-2

Igazi taktikai csata kezdődött a magyar-bolgár nyolcaddöntőben Füredi Rebeka (67 kg) és Emilia Taseva között. Bő egy percnyi tapogatózást követően Rebeka tudott ellépni és vezetett az első szünetben 7-2-re. A második menetben alaposan visszavettek a tempóból, csupán egy pont született, amivel a magyar lány hatra növelte fórját. Aktívabb utolsó felvonás következett, de Rebeka kézben tartotta a mérkőzést és jutott a legjobb nyolc közé.

Padla Orsolya, Füredi Rebeka és Ravasz Edina edző

Padla Orsolya, Füredi Rebeka és Ravasz Edina edző

Ott Soltero várt rá. A mexikói szerezte az első pontot, de ennyi volt a jegyzőkönyvezhető történés az első felvonásban. A második is csendesen csordogált, egészen a hajráig, amikor a tengerentúli versenyző újabb három pontot felrakva a táblára, négy ponttal elhúzott (0-4). Az utolsó menetet Rebekának meg kellett hajtania, első pontját ütésből szerezve jött vissza a meccsbe, de a mexikói két pontot érő akcióval válaszolt (1-6). A végjátékra 2-6-ról indult neki Rebeka, aki nem tudott akciót csinálni ellenfelén, így ötödikként zárta a szófiai tornát.

Nyolcaddöntő:

Füredi Rebeka – Emilia Taseva: 17-4

Negyeddöntő:

Füredi Rebeka – Leslie Soltero: 3-9

Időrendben Patakfalvy Luca (53 kg) volt az, aki a magyarok közül elsőként pástra lépett hétfőn. Szerb ellenfelével gyorsan tudatosította, szeretné hamar tisztává tenni, ki juthat a nyolcaddöntőbe és el is húzott hét ponttal az első menet végéig (7-0). A második menetben sem változott igazából a forgatókönyv, bár déli szomszédunk megszerezte első pontját, Luca így is tudta növelni előnyét (10-1). A záró másfél percben Cecaric minden energiáját mozgósítva lendült akcióba, de Luca jól védekezve, még növelte fórját és jutott a legjobb 16 közé.

A nyolcaddöntőben már komolyabb kihívás várt Lucára. Al Halwanival izgalmas meccset produkáltak, másfél perc után 0-0-ra álltak. A második menetből egy perc telt el, mikor a magyar lány egy látványos akcióval megszerezte a vezetést, és 3-1-re vezetett az utolsó felvonás előtt. Az eredmény az utolsó húsz másodpercben változott csak, ekkor Luca 5-1-re ellépett, és innen már nem tudott egyenlíteni az olasz.

A biztos éremszerzésért mexikói ellenfél jutott Lucának. A tét szinte tapintható volt az első menetben, ahol csupán egyetlen ütéspont született, amivel a magyar versenyző vezetett. A második menet több akciót hozott, de hihetetlen módon az állás nem változott (1-0). Az utolsó menet elején sajnos már változott az eredmény, kevesebb, mint fél perc alatt a mexikói fordított (1-5). Közeledett a hajrá, és egyesével elkezdte ledolgozni hátrányát Luca, de két pont hátránynál újra Veillegas Machoro talált és nyert, amivel a négy közé jutott. Patakfalvy Luca ötödikként zárt.

Legjobb 16 közé jutásért:

Patakfalvy Luca – Marija Cecaric: 17-3

Nyolcaddöntő:

Patakfalvy Luca – Sarah Al Halwani: 5-3

Negyeddöntő:

Patakfalvy Luca – Fabiola Villegas Machoro: 3-8

Korábban az MTK kadet versenyzője, Fehér Szidónia és a felnőtt válogatott Padla Orsolya is ötödik lett a bogár tornán.