Már a hétvégi, római Grand Prix során életbe lépnek a változtatások, ami érinti a pontozást és a verseny előtti sportolói besorolásokat is.

Június 1-től az alábbi, főbb változások léptek életbe:

​PONTOZÁS

Az a mérkőzés győztese, aki a 3 menetből legalább 2 menetet megnyer.

Ha egy menet alatt összegyűlik 4 intés, az adott versenyző elvesztette azt a menetet.

Amennyiben a 3 menet döntetlennel ér véget (pl. piros nyerte az elsőt, a másodikat meg a kék, a harmadik döntetlen), nincs aranypont. Ebben az esetben a rendszer az alábbi szempontok alapján hirdet győztest:

  • a 3 menet alatt szerzett pontok összege
  • magasabb technikai szint (több forduló rúgás)
  • kevesebb intés

Amennyiben ez sem hoz eredményt, úgy a bírók a 3. menet alapján a több, az úgynevezett „superiority” kritériumai alapján hirdetnek győztest.

Amennyiben egy menetben a pontkülönbség eléri a 12 pontot, vége az adott menetnek (kivéve elődöntő és döntő).

Forduló rúgás esetében csak akkor jár a technikai pont, ha a fej és váll is elfordul. Amennyiben ez nem történik meg, csak az alap pontérték jár, a technikai pont nem.

A fej tarkó résznél való támadása érvénytelen, és intést von maga után.

Passzivitás – 3 lépés hátra vagy oldalra technika nélkül.

Amennyiben a versenyző dwit chagival pontot ér el (megadja a rendszer) és elesik, nem adható intés.

Fogásnak minősül, ha a versenyző karja túlnyúlik az ellenfél testének a vonalán.

Amennyiben összekapaszkodik a két versenyző, a vezetőbíró nem szedi szét őket, csak a „Fight” vezényszóval figyelmezteti őket, hogy küzdjenek, majd 5 másodpercük van rá, hogy akciót indítsanak.

Videózás

Arc-, és fejrúgás esetében, ha nem jelenik meg a pont, de a vezető bíró rászámol, mert a versenyző vérzik vagy megrendült a találattól – a vezetőbíró és az edző is kikérheti a video visszajátszást. Ha a RJ helyt ad a kérésnek, meg kell adni a pontot.

​SÚLYCSOPORTOK

A súlycsoportokba való besoroláskor már nem csak a kg-ok, hanem a centiméterek is számítanak, ki milyen magas (csak a kadet korosztályban).

SZABÁLYOK