A fővárosi BOK Sportcsarnokban csütörtöktől vasárnapig rendezendő taekwondo kadet Európa-bajnokság második napján egyedül Tóbiás Roland tudott mérkőzést nyerni a magyarok közül. Szombaton négy honftársunkért szoríthatunk.

A csütörtöki két érem (Molnár Bendegúz arany-, Halász Dóra bronz) után csendesebb pénteken van túl a magyar válogatott a hazai rendezésű kontinenstornán.

Hárman is pástra léptek a mieink közül, Tóbiás Roland (45 kg) az örmény  Aleksandr Hayrapetyan ellen kezdett a legjobb tizenhat közé kerülésért rendezett nyitómérkőzésén. Roland végig irányítva a mérkőzést, folyamatos intésekre kényszerítve ellenfelét győzni tudott. A tíz begyűjtött intés miatt leléptették ellenfelét. A nyolcaddöntőben az orosz Artem Stepanenko ellen ugyan még 2-0-ra vezetett, de ellenfele hamar fordított és végül 24-9-re nyerte a nyolcaddöntőt.

Somogyi Anna igazi ki-ki mérkőzést vívott Idil Zaferrel és hatalmas csatában maradt csak alul a végig szinte akció nélkül, intésekkel pontokat gyűjtő törökkel szemben. Lovász Tamás a második menetet követően, pontkülönbséges vereséget szenvedett a spanyol Aguilartól. Mind a ketten a legjobb 32 között búcsúztak.

EREDMÉNYEK

Szombaton négy magyar is pástra lép. Kovács Marcell (57 kg) andorrai vagy horvát, Padla Orsolya (51 kg) francia ellenféllel kezd a nyolcaddöntőben. Hoták Marcellnek (53 kg) a 16 közé kerülésért ciprusi, Szépvölgyi Dominiknak (49 kg) orosz rivális jutott.

SZOMBATI SORSOLÁS:

Draw for Saturday