A poomsae, para, kadet és junior versenyeket követően csütörtöktől a felnőtteké volt a terep a G2-es besorolású, Las Vegasban zajló US Openen. Hajszálon múlt három magyar győzelem is, maradt az egy érem és egy pontszerző hely a végelszámolásnál.

Gonda Evelyn (62 kg) győzelemmel mutatkozott be a tengerentúlon, az amerikai Tuckert idő előtt, pontkülönbséggel (31-3) búcsúztatta és jutott a legjobb tizenhat közé. Ott azonban az amerikai Pruter ellen a hajrában bekapott pontokkal (6-7) kikapott és nem jutott tovább.

Ugyanebben a súlycsoportban Patakfalvy Csenge is sikerrel vette az első kört, az amerikai Crawfordot 6-3-ra győzte le, majd szinte ugyanúgy járt, mint Evelyn, az utolsó másodpercekben kapott pontokkal kapott ki a nyolcaddöntőben (10-12) a brazil Djalma ellen.

Patakfalvy Luca magabiztos, 24-4-es győzelmet aratott az amerikai Avroya ellen nyitányként. A legjobb tizenhat közé kerülésért a kínai Wei ellen egy másodperccel a vége előtt is előnyben volt még, de ekkor 5-4-re fordított az ázsiai, megnyerve a mérkőzést, majd az egész tornát is.

Egyházas András (68 kg) az első körben nem bírt a hetedik helyen kiemelt Navával. Az amerikai 24-9-re nyert a 32 közé kerülésért rendezett mérkőzésen.

EREDMÉNYEK

A magyar csapat számára ezzel befejeződött a US  Open, amin Molnár Bendegúz ezüstérmet nyert, Kopcsik Laura pedig a pontszerző, ötödik helyen zárt az év első megmérettetésén.