Szerdán megkezdődtek a taekwondo küzdelmei az olimpián. Remekül indult magyar szempontból a torna, Salim Omar Gergely győzelemmel mutatkozott be. A még mindig csak 21 éves taekwondós történelmi tettet hajtott végre, ő az első magyar, aki két olimpián is pástra léphetett. A győztes nyolcaddöntő után a tokiói legyőzője, a címvédő Vito Dell Aquila most is kifogott rajta, viszont az olasz nem jutott döntőbe, így a vigaszágról lecsúszott Omar a 9. helyen zárta a párizsi játékokat.

Párizsi olimpia, 58 kg, nyolcaddöntő:

Salim Omar Gergely – Lucas Guzman: 2-1

Omar kezdett támadóbb felfogásban, de fejre irányuló indításait az argentin az elején még hárította. Fél percet követően videózást kért Omar édesapja, egyben edzője, Salim Gergely, így a fejtalálatot meg is adták és 3-0-ra vezetett a magyar fiú. Ritmust váltott Guzman, miután hátrányba került és aktívabb taekwondóval rukkolt elő. Mégis pont nélkül csordogáltak a másodpercek, egyikük sem talált. A végén csattant az ostor, másodpercekkel a vége előtt Omar megint talált fejen és 6-0-ra elhozta az első menetet.

Csendesebben indult a második két perc, mint az első, Guzman érezhetően nem akart kockáztatni, a megfelelő alkalomra várt, Omarnak meg nem kellett kockáztatnia. Nem is jelzett pontot az eredményjelző az első másfél percben. Ekkor az argentinok videóztak jól és kapott öt pontot sikeres pörgőrúgására Guzman és a hajrában elment 5-0-ra. Ezt már nem tudta ledolgozni Omar, és intésekkel ugyan zárkózott, de 5-3-ra így is a dél-amerikaié lett a menet.

Jöhetett a mindent eldöntő utolsó felvonás. Ennek már a legelején challenge-et kért a magyar csapat, de ez most nem ért pontot és el is veszítették a további videózás lehetőségét ezzel. Így is magyar fórral fordultunk rá az utolsó percre, egy testrúgással 2-0-ra vezetett ekkor Omar. A hajrához is így érkeztek, ahol már nem tudott fogást találni Guzman a magyar fiún és még egy intést is kapva 3-0 lett a menet vége. Omar győzelemmel kezdett az olimpián.

“Nem pont ilyen meccsre számítottam. Az ellenfelemnek nem voltak kiemelkedő eredményei, de nagyon különleges stílust képviselt. Csak arra koncentráltam, hogy nyugodt tudjak maradni. Volt olyan, mikor elveszítettem az irányítást, de vissza tudtam szerezni és lezárni a meccset” – nyilatkozta Salim Omar Gergely a győztes nyolcaddöntő után.

Párizsi olimpia, 58 kg, negyeddöntő:

(fotó: Csudai Sándor/Origo)

Salim Omar Gergely – Vito Dell Aquila: 0-2

A tokiói olimpia emlékezetes nyitómeccsén csapott össze egymással Omar és Vito, akkor az olasz nyert és meg sem állt az aranyig. Azzal persze vitte magával Omart a vigaszágon, ami után ötödikként zárt első olimpiáján a magyar fiú. Dell Aquila a sírból hozta vissza a nyolcaddöntőjét most Párizsban és az utolsó másodpercekben vívta ki a továbbjutást. Omarnak is három menetre volt szüksége a nyolc közé kerüléshez, de ezt így is jóval magabiztosabban hozta.

Omar rohamokkal indult a negyeddöntő és fél perc után egy villámgyors fejtalálattal került előnybe. Dell Aquila egy testrúgással minimalizálta a hátrányt és egy perc után egy intéssel egyenlített is. Igazi taktikai csata kezdődött a végén, ahol az olasz testre talál megint és még egy testtalálattal 6-3-ra vezetett. A kitámadó Omar nem tudott egyenlíteni, 9-4-gyel a címvédőé lett az első menet.

Hatalmas elánnal kezdte a második két percet a magyar fiú, de mégis fél perc után az olasz vezetett 6-0-ra. Sőt, a második videózásuk is bejött és másodszor is megadták a fejtalálatot és már 9-0 állt az eredményjelzőn. A második menet nem is ment tovább, 13-0-nál pontkülönbséggel véget ért a mérkőzés.

“Más taktikát kellet választanom. Fel akartam venni a versenyt vele és ezért kezdeményezőbben léptem fel. Azt hittem, ez a jó taktika, most már belátom, hogy nem ez volt a győztes terv. Ezért ért véget olyan hamar a második menet. Most egyet vissza kell lépnem, és bíznom a vigaszágban” – mondta a negyeddöntő után Salim Omar Gergely.

Bíztunk benne, hogy az olasz most is döntőzik és ezzel megadja a sanszot Omarnak a bronzérem megszerzésére, de kikapott az elődöntőben, így Omar a 9. helyen fejezte be második olimpiáját.

Az 58 kg-osok között a dél-koreai Taejoon Park lett az aranyérmes, a döntő első menetében megsérülő, egész nap remeklő Magomedovot verve, míg a két bronzérmest Franciaország és Tunézia adta. A hölgyeknél ma a 49 kg-osok harcoltak az aranyért, amit a thaiföldi Panipak Wongpattanakit vihet haza Qing Guót legyőzve a fináléban. A horvátok és az irániak örülhettek még dobogós helyezésnek a nyitónapon.

EREDMÉNYEK


Csütörtökön debütál az olimpián Józsa Levente, aki a szófiai kvalifikációs tornán vívta ki a szereplés lehetőségét, miután magabiztosan vette az akadályokat. Az idehaza nevelkedett tehetség már korábban is letette névjegyét, hiszen ő az első magyar, aki Grand Prix versenyt tudott nyerni. A világranglista topversenyzőinek meghívásos sorozatának ráadásul a döntőjét tudta megnyerni tavaly. Idén – túl a kvalifikáción már – a szarajevói Európa-bajnokságon is dobogóra állhatott, amikor harmadik lett. A nyolcadikként kiemelt Levi nyolcaddöntős ellenfele a kínai Yushuai Liang (9.) lesz. Az ázsiai 63 kg-ban nyert vb-t 2022-ben és szintén először jár olimpián. A mérkőzésük győztese a papírforma alapján az üzbég Ulugbek Rashitov lesz. Levi vele mérkőzött első Grand Prix döntőjén, tavaly Rómában. Akkor a most első helyen kiemelt üzbég volt a jobb.

Nyolcaddöntő:

Józsa Levente – Yushuai Liang: augusztus 8., 10:10

A magyar taekwondósok számára pénteken, Márton Viviana szereplésével ér véget az olimpia. Levihez hasonlóan Vivi is első bálozó és szintén a szófiai kvalifikációs tornán vívta ki a kvalifikációt imponáló versenyzéssel. A kadet, junior és U23-as korosztályban is kontinenstornát nyerő Vivi a 12. kiemelt az olimpián. Ellenfele a nyolcaddöntőben az elefántcsontparti Ruth Gbagbi lesz. A rutin biztos, hogy az afrikai oldalán lesz, 30 évesen két olimpiai bronzérem birtokosa már Rióból és Tokióból elhozva azokat, és már Londonban is ott volt a játékokon 2012-ben. De talán pont a fiatalos lendület és energia lehet a 18 éves Vivi előnye a mérkőzésükön. A meccs győztese jó eséllyel a negyedik kiemelt Magda Wiet-Henint kapja. A hazai közönség buzdítását élvező franciával az idei Eb-n találkozott Vivi, akkor a nyolcaddöntőt vitatott végjáték után Wiet-Henin nyerte.

Nyolcaddöntő:

Márton Viviana: augusztus 9., 09:33

Lebonyolítás:

A nyolcad- és negyeddöntőben vereséget szenvedők akkor folytathatják a vigaszágon, ha a legyőzőjük fináléba jut. Ebben az esetben „átkerülnek” a másik ágra. A nyolcad- és negyeddöntő vesztese egymással csap össze, ennek a mérkőzésnek a győztese bronzmérkőzést vívhat, de már a másik ágon az elődöntőben vereséget szenvedő taekwondóssal, így két bronzmérkőzést rendeznek mind súlycsoportban. A sorsolásban a lebonyolítás menete is látható.

A magyar program:

Augusztus 8., csütörtök: Józsa Levente (68 kg)

Augusztus 9., péntek: Márton Viviana (67 kg)

A teljes taekwondo program a Max műsorán élőben és felvételről is látható, a magyar érdekeltségű mérkőzéseket az M4 Sport és online felületei is közvetítik, míg a Kossuth Rádió és a Nemzeti Sportrádió folyamatos élő közvetítéseket biztosít Párizsból.