A Taekwondo Világszövetség Parataekwondo Klasszifikációs Bizottságának alelnöke, Szarka Tünde munkájának is köszönhetően fontos mérföldkőhöz ért a parataekwondo társadalom a legutóbbi, bahreini világbajnokságon. A fontos lépésekről és a Los Angeles-i jövőképről nyilatkozott honlapunknak a szakember.

– A tavalyi mexikói vb-n mutattuk be a 3 db P20-as sportosztályt, amelynek a klasszifikációját az 1. poomsae Eb-n folytattuk Innsbruckban és harmadik alkalomra most került sor, Bahreinben. A vb-t egy 3 napos személyes edukáció előzte meg, ahol már második szinten lévő nemzetközi klasszifikátoroknak tartottunk oktatást ezen sportosztály klasszifikációjáról. Ez azért is volt fontos, mert ezidáig én voltam az egyetlen technikai klasszifikátor és egy iráni meg egy szaúdi pszichológussal dolgoztam, és bár egy semmilyen akadályt nem ismerő csapat vagyunk így hárman, okoztak nehézséget időnként néhány országba belépéshez például a vízumkérelmek. Illetve, mindannyiunknak csak két keze és 24 órája van és ezt a 24 órát sokszor túlléptük, mert mind Mexikóban, mind Innsbruckban hajnali 2-3-ig klasszifikáltunk, ami viszont a sportolóknak is megterhelő. Egy szó, mint száz, kellett még egy kis segítség, hogy olyan mennyiségű sportolót hozzunk be ezekbe az osztályokba, hogy azok a létszámok megállják a helyüket a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) felé benyújtandó kérelmünkben, amelyben a P20-as osztály felvételét szándékozzuk kérelmezni a 2028-as paralimpiai sportprogramba – mondta Szarka Tünde a háttérben folyó kőkemény munkáról.

Szarka Tünde munkában

– Fontos továbbá az, hogy edukáltuk ezeket a klasszifikátorokat, mert a benyújtandó kérelmünket alátámasztandó, kutatást is végzünk az iráni pszichológussal, a klasszifikációs bizottság elnökével és jómagammal, amely kutatáshoz az adatok kinyerésében szintén segédkeztek a helyszínen ezek a klasszifikátorok. A kutatásunk eredményét hamarosan publikálni tervezzük magasabb színvonalú szakmai folyóiratokban. A vb alatt pedig két új technikai klasszifikátorral folytattuk a képzésük praktikum részét, melyben gyakorlati képzésben vettek részt élőben a sportolók klasszifikációján, majd a verseny során a megfigyelésükben és annak alapján a végső vagy még változtatandó sportosztályuk allokálásában. Az eseményen rekordszámú, 96 sportoló klasszifikációja zajlott P20, P30, P50, P70 és K40 osztályokba, amelyek közül közel 50 fő csatlakozott a P20-as osztályba. Ismeretterjesztést folytattunk az edzők és további érdekelt felek körében is a P20-as sportosztályt illetően, hogy milyen sportolókat várunk ezekbe az osztályokba: ezek az intellektuálisan érintett, a Down szindrómás és az autizmus spektrumon élő személyek – számolt be az előrehaladásról.

– Nekem ez volt nagyon megtisztelő, hogy immár edukátorként is számított rám dr. Choue WT elnök és ilyen minőségben is kinevezett a klasszifikátor mellett erre az eseményre. Nagyon fontos ez a munka a bizottságunk számára, hogyha sikerül közülük egy, kettő vagy mindhárom osztályt felvetetni a paralimpiai programba, azzal olyan sportszakmai történelmet írhatunk, amelynek a keretei között a parataekwondo lesz a formagyakorlat versenyszám felvételének az úttörője, amelyet nagyon bízom benne, hogy az olimpiai taekwondo freestyle poomsae felvételére történő törekvései is hamarosan követnek majd az ötkarikás játékokra – tekintett előre a jövőbe Szarka Tünde.