A Magyar Taekwondo Szövetség danfokozatot adományozott dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak a pénteken rajtoló világbajnokság előtt. A világ másik felén közben Chungwon Choue elnököt újraválasztották, újabb négy évig ő vezeti a Taekwondo Világszövetséget (WT), derült ki a csütörtöki tisztújító közgyűlésen, a vb helyszínén, Vuhsziban.

Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a rekordok vb-je veszi kezdetét pénteken a kínai Vuhszi városában. Soha ennyien nem neveztek még világbajnokságra, és a magyar csapat sem képviseltette még magát ilyen magas létszámmal – arról nem is beszélve, hogy olimpiai, világ-, Európa-bajnokok, Grand Slam Final győztesek és világversenyek érmesei lépnek majd pástra magyar színekben holnaptól.

Még el sem kezdődött a világbajnokság, máris számtalan fontos bejelentés vezeti fel az év legfontosabb világversenyét. Évről évre egyre nagyobb szeletet hasít a nemzetközi magyar sportsikerek tortájából a taekwondo, melyben nagy szerepe van a magyar állam által nyújtott támogatásnak. Az államtitkársággal folytatott kiváló munkakapcsolatot elismerve, megköszönve a magyarországi taekwondo sikerének előmozdításáért tett munkáját, és a további közös, eredményes munka jegyében adományozott danfokozatot a Magyar Taekwondo Szövetség dr. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárnak.

Vuhsziban közben csütörtökön tisztújító közgyűlést tartottak, ahol elsöprő többséggel választották újra Chungwon Choue elnököt a WT élére. Az európai szövetség első embere, Athanasios Pragalos lett az egyik alelnök, és több fontos pozícióba is a kontinensünkről került be képviselő, erősítve Európa befolyását a WT-ben. Kirsty Coventry NOB-elnök videóüzenetben köszöntötte a világszövetséget, beszédében kiemelve a sportág töretlen fejlődését Choue elnök vezetése alatt, és sok sikert kívánt a pénteken kezdődő vb résztvevőinek.

A közgyűlésen több fontos változásról, lehetőségről is beszéltek:

  • Újabb tagországok felvételével már 216 tagja van a WT-nek, egy kivételével minden európai állam képviselteti már magát. Ezzel az olimpiai sportágak között a top háromban van a WT a tagok számát tekintve.
  • Előterjesztették, hogyan változnának a súlycsoportok a felnőtt mezőnyben, és a 2032-es Brisbane-ben rendezendő olimpián hogy változna a program; 4-4-ről 6-6 súlycsoportra nemenként. A tervezetet a NOB-nak kell jóváhagynia, ez lesz az új elnökség egyik legfontosabb feladata a jövőben.
  • Bemutatták azokat a szabályváltozási tervezeteket, amik a jövőben léphetnek életbe (részletek később).

A magyarok programja:

Október 24.: Patakfalvy Luca (-57 kg)

Október 25.: Salim Omar Gergely (-63 kg)

Október 26.: Bailey Kelen (-87 kg)

Október 27.: Salim Kamilah (-46 kg)

Október 28.: Márton Luana (-67 kg)

Október 29.: Márton Viviana (-62 kg), Salim Sharif Gergely (-58 kg)

Október 30.: Józsa Levente (-74 kg)

Vuhsziban Magyarországhoz képest 6 órával több van.

Péntek hajnalban Patakfalvy Luca pástra lépésével elkezdődik a vb a mieink számára is. Az 57 kg-osok között a 18. helyen kiemelt magyar az új-zélandi Pheline Rosin ellen kezd majd a legjobb 64 között. A továbbjutó kazah vagy gaboni lánnyal találkozik a legjobb 32 között.

Vuhszi 2025 – 1. nap sorsolás

Élő eredménykövetés és élő közvetítés a WT oldaláról érhető el IDE kattintva. A versenynap magyar idő szerint hajnali 3 órakor kezdődik.