Fájó és pótolhatatlan veszteség érte hazai taekwondo közösségünket, beleértve valamennyi hazai taekwondo szervezetet. Október 17-én, életének 71. évében váratlanul elhunyt válogatottunk korábbi nagyszerű orvosa, dr. Babindák Elvira.

„Dr. Babi vagy ahogy a fiatal versenyzők hívták, Babi néni, több, mint 40 éven keresztül segítette sportolóinkat, hogy a lehető legjobb testi, szellemi és lelki állapotban tudjanak küzdőtérre lépni, és ott a lehető legjobb teljesítményt tudják nyújtani.

1982-ben, amikor először vett részt magyar csapat taekwondo Európa-bajnokságon (ITF) Nápolyban, dr. Babi már velünk volt. Attól kezdve, szinte elképzelhetetlen volt verseny, válogatott felkészülés, Nélküle.

1984-ben, Glasgowban négy világbajnoki, köztük egy aranyéremhez, segítette csapatunkat, majd még annak az évnek októberében, a Budapesten rendezett Európa-bajnokságon 19 érmet nyertek-nyertünk itthon. Ebben doktornőknek is oroszlán szerepe volt, hiszen komoly sérüléseket is fantasztikus gyorsan tudott kezelni és rendbe tenni. Igaz, számos olyan technikát, gyógymódot alkalmazott, amivel igencsak megelőzte korát, így akupresszúrával, akkupunktúrával és manuál terápiával gyorsította sérüléseink regenerációját.

Ezen túl, már a 80-es évek első felében rendszeresek voltak az általa vezetett autogén tréningek és relaxációs foglalkozások. Csapatunkat, versenyzőinket nemcsak fiziológiai-orvosi vonatkozásban, de mentális és lelki szempontból is segítette a sikerek eléréséhez.

Amikor Dél-Koreában voltunk edzőtáborban, ő elkísért bennünket, vigyázott ránk, ápolt minket. Mi több, minden lehetőséget megragadott, hogy régi-új gyógymódokat ismerjen meg, hogy még hatékonyabban tudjon segíteni nekünk, így, amikor mi az edzőterembe mentünk, akkor ő az egyik kórházba ment tanulmányozni a távol-keleti gyógymódokat!

Nagyszerű felkészültségét, kiemelkedő képességeit és szakmai tudását mi sem igazolja jobban, mint az az eset, ami a ’87-es Athénben rendezett világbajnokságon történt, amikor is egy koreai versenyző megsérült és azonnal ott termett mellette egy-egy amerikai, német, francia, görög orvos, ám a koreai csapat vezetői hangosbemondón keresztül kérték Babindák doktornőt, hogy jöjjön és kezelje sérült sportolójukat.

Talán, még ennél is nagyszerűbb eset volta, amikor a 2010-es évek közepén, egyik tehetséges fiatal sportolónk folyamatosan sántikált, állandóan fájt a lába és a reumatológusok műtéti beavatkozást javasoltak, mivel a diagnózis szerint egyik combcsontja pár centivel hosszabb volt a másiknál. Doktornőnk megvizsgálata a kislányt és megállapította, hogy a gerinccsigolyák elmozdulása okozza az állandó fájdalmat és emiatt sántikál a sportoló. Ezután heti több alkalommal is manuál terápiával helyre rakta az elmozdult csigolyákat és lám, egy-két hónap után megszűnt minden fájdalom, megszűnt a sántikálás és az azóta már kétgyermekes édesanya járása, mozgása, azóta is teljesen rendben van!

Versenyzőink – közöttük jómagam, mint versenyző-edző – az ő támogatásával 8 világbajnoki érmet, köztük két aranyérmet nyertek-nyertünk. Emellett 21 Európa-bajnoki éremhez segített bennünket, köztük 5 taekwondo és két WAKO kick-boksz aranyéremhez.

Kiemelkedő nemzetközi sikereinkben, neki is óriási szerepe volt.

1989-ban, amikor a politikai változások okán változás lehetősége adódott a sportágunk vonatkozásában is, segített életem egyik legnehezebb döntése meghozatalában, a WTF, azaz az Olimpiai Taekwondo megalapításában. dr. Babi az alapító tagok között volt, mi több, az első, és talán legnehezebb időszakban, 2 cikluson keresztül szövetségünk elnökségi tagjaként számíthattunk rá. Emellett és ezután is, már a WT Taekwondo csapat sportorvosaként segítette versenyzőinket sikerekhez.

Munkájáért – eltekintve az utolsó néhány évtől, amikor is az OSEI révén szerény havi tiszteletdíjat kaphatott – soha nem várt-nem kért anyagi ellenszolgáltatást, sokszor még a gyógyuláshoz szükséges krémek, gyógyhatású készítmények beszerzését is saját maga biztosította.

Mindig, mindenben számíthattunk Reá!

Nagyszerű ember, kiváló orvos, felejthetetlen barát hagyott itt bennünket.

Emléke, szívünkben örökké él!”

Patakfalvy Miklós, Magyar Taekwondo Szövetség, Tiszteletbeli elnök