Július 23-26-ig rendezik az oroszországi Groznij városában az idei 21 éven aluliak Európa-bajnokságát, ahova ötfős magyar küldöttség utazik. Az előttünk álló hétvégén, az utolsó erőpróba következik Luxemburgban.

A G1-es besorolású, Luxemburg Open az utolsó állomás a felkészülésben több sportolónak is, hiszen ez az utolsó rangos megmérettetés az olimpia és az U21-es Eb előtt. A korosztályos kontinenstornára készülő magyar csapat Füredi Rebeka (felnőtt, 67 kg), Nagy Nikolett, Patakfalvy Csenge (mindkettő felnőtt, 62 kg), Patakfalvy Luca (junior, 46 kg) és Egyházas András (junior, 63 kg) összetételben utazik a kétnapos luxemburgi megmérettetésre. Ez az öt fő vesz részt a grozniji U21-es Eb-n is, annyi változással, hogy Nagy Nikolett ott az 57 kg-osok között küzd majd.

– A csúcsformát az Európa-bajnokságra kell időzíteni, Luxemburg egy tesztverseny – fogalmazott a válogatott edzője, Tóth Balázs. – Azt látom, hogy nagyon motiváltak a fiatalok, csak úgy szívják magukba a tudást, jól dolgoznak és a hangulat is remek a csapaton belül. Szinte mindent tudnak technikailag a jó eredmény eléréséhez, és taktikailag is sokkal felkészültebbek már, mint pár hónappal ezelőtt voltak.

A Luxemburg Open után Tatára költözik a keret, hogy az utolsó finomhangolást elvégezze a kontinenstorna előtt.

 

Luxemburg Open: július 9-10.

Július 9.:

Füredi Rebeka (felnőtt, 67 kg)

Nagy Nikolett (felnőtt, 62 kg)

Patakfalvy Csenge (felnőtt, 62 kg)

Július 10.:

Patakfalvy Luca (junior, 46 kg)

Egyházas András (junior, 63 kg)

 

U21-es Eb: július 23-26.

Július 23.:

Patakfalvy Luca (46 kg)

Július 24.:

Patakfalvy Csenge (62 kg)

Egyházas András (63 kg)

Július 25.:

Nagy Nikolett (57 kg)

Füredi Rebeka (67 kg)