Csütörtöktől vasárnapig rendezik Varsóban a 21 éven aluliak Európa-bajnokságát. A válogatott hét fővel vesz részt a kontinenstornán. Érdekesség, hogy három olyan súlycsoport is van, ahol két-két magyar is pástra lép.

Kedden utazott el Lengyelországba a magyar U21-es válogatott Galambos Bence edző vezetésével, hogy a hét főből álló csapat megméresse magát a varsói, 21 éven aluliak számára rendezendő Európa-bajnokságon. Az Eb-n a magyar szövetség elnöke, az európai szövetség elnökségi tagja, Patakfalvy Miklós a versenyigazgatói csapat tagként lesz jelen.

– Sokáig kérdőjeles volt az Eb időpontja, ezért a formaidőzítés miatt nehéz volt összeállítani a programot. A világranglistán pontokat nem ér az Eb, ez felszabadultabb versenyzést is eredményezhet – mondta Galambos Bence válogatott edző, hozzátéve, a kontinenstorna akkor is kontinenstorna és mindenki a maximumot nyújtja majd. – Minden versenyzővel tisztáztuk, miért jött Varsóba, kinek hogyan kell teljesítenie saját képességeihez képest. Lesz ugyanis olyan, aki először szerepel U21-es Eb-n és lesz, akinek már a tokiói olimpiai kvalifikáció miatt egy erőfelmérő lesz a verseny. Azaz értelemszerűen mások az elvárások.

Három olyan súlycsoport is van, ahol két-két magyar is pástra lép, ebből csak egy helyen fogyasztás miatt.

– Gadácsi Dorottya és Patakfalvy Csenge, valamint Egyházas András és Berei Béla is rendszeresen egy súlyban versenyeznek, a női 49 kg-ban Kopcsik Laura mellé fogyaszt le Patakfalvy Luca, aki a világranglistán is ebben az olimpiai súlyban gyűjti a pontokat. Meg kell néznünk, fogyasztás után milyen teljesítményre képes egy ilyen kaliberű versenyen – részletezte Galambos Bence.

Az edző kiemelte, remek a hangulat a csapaton belül és komolyabb sérülés nem hátráltatta a felkészülést.

Az U21-es válogatott Varsóban

Az U21-es válogatott Varsóban

A magyarok programja:

Péntek:

Patakfalvy Luca, Kopcsik Laura (49 kg), Gadácsi Dorottya, Patakfalvy Csenge (62 kg) és Józsa Levente (58 kg)

Szombat:

Egyházas András, Berei Béla (68 kg)