Maradt a XVII. kerületben az Elite Taekwondo, de immáron száz négyzetméteren várja a taekwondósokat.

– Ez egy természetes fejlődés, egyre többen jöttek és kinőttük a termet – újságolta Juhász Attila klubvezető, miért döntöttek a váltás mellett. – Márton Viviana olimpiai aranya ugyan a létszámban még nem érződik, de meghozta az a várva várt áttörést, hogy már tudják az emberek, mi fán terem a taekwondo és nem keverik a karatéval.

Juhász Attila

Elmondása szerint már egy éve érezték, hogy eljött az ideje a helyszínváltásnak.

– Régóta néztem ezt a régi közértet a Derkovits téren, hogy jó helyszín lenne. Elérhető volt, lecsaptunk rá. Ezzel egy ötéves projekt kezdeténél vagyunk. Tulajdonképpen megdupláztuk a területünket és akkor használjuk, amikor szeretnénk.

Juhász Attiláék felújíttatták a termet és már birtokba is vették a taekwondósok. A különböző csoportok hétfőtől csütörtökig járhatnak edzésre.

KLUBINFORMÁCIÓ

Fotók: Gál Zoltán és Somogyi Ákos