És hol van még a csúcsforma?
Szűkített válogatott keret utazott Hollandiába. A hétvégi, eindhoveni G1-es megmérettetésre elsősorban azok a versenyzők indultak, akik az elmúlt év versenyeredményei alapján joggal bízhatnak a nagy világversenyeken való részvételben. – Összességében elégedett vagyok a válogatott teljesítményével. Mindig lehetne jobb, de amilyen felkészülési fázisban vagyunk, ez egy remek eredmény. Négyen állhattak dobogóra, és összesen öten zártak pontszerző helyen. Jól tudtunk együtt dolgozni [...]
Négy érem Hollandiából
Az eindhoveni G1-es besorolású nemzetközi versenyről négy dobogós helyezéssel tért haza a magyar küldöttség. Patakfalvy Luca ezüst-, Nagy Nikolett, Kopcsik Laura és Józsa Levente bronzérmesként zárt. Patakfalvy Luca (junior 46 kg, képünkön) jutott a legmesszebb a holland megmérettetésen. Előbb 12-3-mal török, majd 5-0-val bolgár, végül 4-0-val portugál riválist vert a döntőbe vezető úton, ahol a német Kaya 12-7-tel bizonyult jobbnak [...]
Hollandiában kezdi a hosszú hétvégét a válogatott
Kilencfős csapat indul csütörtök este a G1-es besorolású, 43. holland nyílt bajnokságra. Az eindhoveni megmérettetést szombaton és vasárnap rendezik. Újabb G1-es versenyre utazik a válogatott. A magyar színeket a hétvégi tornán Ducz Barbara (felnőtt, 53 kg), Füredi Rebeka (felnőtt, 67 kg), Nagy Nikolett (junior, 55 kg), Patakfalvy Luca (junior, 46 kg), Kopcsik Laura (junior, 42 kg), Berei Béla (junior, 63 [...]
Második a csapat Szlovéniában
A hétvégén Mariborban rendezett, G1-es besorolású versenyen három arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zárt a magyar válogatott, ami az összesített rangsorban a második helyre repítette a csapatot. Nagy Nikolett (junior, 55 kg), Patakfalvy Luca (junior, 46 kg), Kopcsik Laura (junior, 42 kg) nem talált legyőzőre a kétnapos, szomszédunknál rendezett viadalon, ahol hétszáznál is többen léptek pástra. Práth Bence (junior, [...]
Mariborba indul a válogatott
Tizenhét fővel vesz részt a G1-es szlovén openen a magyar csapat. Mariborban kadeteknek, junioroknak és felnőtteknek rendeznek versenyt. A magyar csapat tizenhét sportolóval vág neki pénteken délben a szlovén túrának, ahol szombaton és vasárnap rendezik a G1-es besorolású, nyolcadszorra rendezendő szlovén nyílt bajnokságot. A megmérettetésre hétszáznál is több versenyzőt várnak.
Robbantottak a mieink a TNT kupán
Öt ország, Ausztria, Csehország, Horvátország, Magyarország és Szlovákia 37 klubjának négyszáz versenyzője vett részt hétvégén a hatodik nemzetközi TNT Kupán az ausztriai Tullnban. A GoldStarS SE második lett a csapatrangsorban. Magyarországot több klub is képviselte a nyugati szomszédunknál rendezett viadalon, ahol a GoldStarS versenyzői zsebelték be az összetett második helyet. Küzdelemben Tóth Enikő, Barta Marcell, Imrik Anna, Szabó Benedek, Rédei [...]
Kopcsik Laura harmadik a kontinenstornán
Befejezte szereplését minden magyar a szombaton záródó, beleki klubcsapat Európa-bajnokságon. A második versenynapon a juniorok küzdelmében Kopcsik Laura harmadik, Fischer Péter és Andric Nikola ötödik lett. A törökországi klubcsapat Eb-n az Újpest képviselte hazánkat. A felnőttek csütörtöki versenynapján elért harmadik (Füredi Rebeka) és ötödik (Ducz Barbara) helyezés után a juniorok léptek pástra pénteken. Kopcsik Laura (junior 42 kg) a nyolcaddöntőben [...]
Füredi Rebeka bronzérmes a klubcsapat Eb-n
A beleki klubcsapat Eb első versenynapján a tavaly még a juniorok között Európa csúcsára érő Füredi Rebeka egészen az elődöntőig verekedte magát. Ducz Barbara ötödikként zárt. Az Újpest képviseli hazánkat a törökországi klubcsapat Európa-bajnokságon, ahol az egyéni eredmények alapján számolják ki, melyik egyesület Európa legjobbja. Az első napon a felnőttek léptek pástra. A tavaly még a juniorok között Eb-címig jutó [...]
Arccal a klubcsapat Eb felé
A juniorok küzdelmeivel a mieink számára befejeződött a G1-es besorolású nyílt török verseny. Az újpesti különítmény csütörtöktől a klubcsapat Európa-bajnokságon lép pástra. Hazánkat az Újpest öt sportolója képviseli a Belekben zajló, háromnapos versenyen. A vasárnapi nyitónapot követően hétfőn a junioroké volt a főszerep. Andric Nikolának (junior 59 kg) jutott csak sikerélmény, ugyanis a legjobb 64 között 14-8-ra nyert a török [...]
Juniorok hétfője következik
A G1-es besorolású török versenyen és a csütörtökön kezdődő klubcsapat Eb-n az Újpest versenyzői képviselik hazánkat. A vasárnapi első versenynapon ketten is érdekeltek voltak. A junior Európa-bajnok Füredi Rebeka immár a felnőttek 67 kg-osai között próbált szerencsét. A verseny honlapja szerint előbb aranyponttal verte a norvég Dyngelandot, ám a későbbi győztes török Tatar 4-0-ra nyerni tudott ellene a nyolcaddöntőben. A [...]
Patakfalvy Luca vezeti a világranglistát
A junioroknál a nem hivatalos világranglistát Patakfalvy Luca vezeti. A szintén junior Európa-bajnok Füredi Rebeka is előkelő helyen tanyázik. A taekwondodata.com számítása szerint a tavalyi junior Európa-bajnokság győztese, Patakfalvy Luca vezeti a 46 kg-osok mezőnyét. Érdekesség, hogy 49 kg-ban is egészen a nyolcadik helyig küzdötte magát. A szintén junior Eb-győztes Füredi Rebeka negyedik a nem hivatalos rangsorban a 68 kg-osok [...]
Török napok következnek
Belek lesz a központja a nemzetközi taekwondo életnek a következő napokban. A G1-es besorolású török opent február 14-16-ig, a poomsae opent 17-én, a klubcsapat Eb-t 18-20-ig, a nem hivatalos gyermek Európa-bajnokságot 21-22-ig rendezik. Hazánkat az Újpest öt versenyzője képviseli. Az olimpiai kvalifikációs sorozat lezárultával megkezdődnek a megszokott versenysorozatok idén is. Törökországba költözik a taekwondo élet a következő napokra, hogy bő [...]
KO és felnőtté válás az M2-n
Vrbovecben rendezték az M2 elnevezésű nemzetközi versenyt 62 klub hatszáznál is több sportolójával. Az MTK fiataljai három éremmel tértek haza. A juniorok 46 kg-os mezőnyében Patakfalvy Luca két győzelemmel lett aranyérmes, a nyitó meccsén technikai KO-val győzött, 12-0 arányban. A döntőben 11-0-s állásnál egy forduló sarokrúgással ütötte ki horvát ellenfelét. Nagy Niki (junior 55 kg) három meccset nyerve lett első, [...]
Jó hangulatú küzdelem
Tét nélkül próbálhatta ki minden korosztály, milyen is a taekwondo küzdelmi ága. Közel hetvenen voltak kíváncsiak a Nemzeti Sportcsarnokban rendezett idei első taekwondo találkozóra. Január 30-án, szombaton rendezték az idei első taekwondo találkozót a Nemzeti Sportcsarnokban. Ez hagyományosan a kezdő taekwondósok rendezvénye, ahol játékos bemelegítés után egy küzdőedzés következik, majd ügyességi versenyek különdíjakért. A rövid ebédszünet után egyszerűsített szabályokkal versenyküzdelmeket [...]
Négyen levizsgáztak
Ketten is elérték a 2. Dan fekete övfokozatot a hétvégi övvizsgán. A Nemzeti Sportcsarnokban tartott övvizsgát a Magyar Taekwondo Szövetség Patakfalvy MIklós, dr. Márton Zsolt Krisztián, Sobotkáné Fábián Éva és Takács Gábor vezetésével. Négyen vizsgáztak sikeresen 1 Kupra, nyolc fő szerezte meg az 1. Dan fekete övfokozatot, és két fő, dr. Németh Dezső és Gáspár Tamás 2. Dan fekete ővfokozatra [...]
Gonda Ivett befejezte
Magyarországon született, négy éves korában költözött családjával Kanadába, ahol taekwondózni kezdett, az észak-amerikai ország színeiben több olimpián is járt, Athénban ötödik lett. Három évvel ezelőtt váltott, és ugyan Kanadában készült, magyar színekben versenyzett tovább. A 2014-es Eb-bronz után a fő cél, a riói olimpiai kvalifikáció nem sikerült, ezért a hétvégi verseny után Gonda Ivett bejelentette visszavonulását. – A mai nap [...]
Ismét magyar taekwondós nélkül rendezik az olimpiát
Utoljára 2000-ben, Salim József képviselte hazánkat ötkarikás játékokon taekwondósként. A 2016-os riói olimpia is kimarad, a vb-, valamint Eb-bronzérmesünknek sem sikerült a kvótaszerzés az isztambuli kvalifikációs versenyen. A hétvégi, törökországi kvalifikációs torna volt az utolsó lehetősége azon sportolóknak, akik a riói játékokra vágytak, de a világranglistán nem szereztek kvótát. Így volt ezzel a 2014-ben Eb-bronzig jutó, 49 kg-os Gonda Ivett [...]
Gonda izraelivel kezd, Kotsis skandinávot kaphat
A szombati mérlegelés után elkészítették az isztambuli olimpiai kvalifikációs verseny vasárnapi sorsolását. A riói repülőjegyet a döntősök szerzik meg mind a nyolc súlycsoportban. Vasárnap rendezik a hölgyek 49 és 57 kg-os versenyét, ami a mieinket is érinti. Előbbiben Gonda Ivettet hatodiknak rangsorolták a tizenhét fős mezőnyben. Ellenfele a nyolc közé kerülésért az az izraeli Yarden Sharabi lesz, akit a tavalyi [...]
Olimpiai kvótáért indul két magyar
A taekwondo utolsó olimpiai helyeit osztják a hétvégén Isztambulban. Kotsis Edinának és Gonda Ivettnek döntőbe kell jutnia, hogy Rióban képviselhessék hazájukat. Még csak január közepe van, de a sportág legfontosabb versenye következik a riói olimpiai játékok előtt. Az előttünk álló hétvégén ugyanis az utolsó olimpiai helyek is elkelnek. A 2015-ös év végén lezárt világranglista alapján minden súlycsoportban hatan már kvalifikálták [...]