Kiemelt hírek
Salim Omar Gergely 9. az olimpián
Szerdán megkezdődtek a taekwondo küzdelmei az olimpián. Remekül indult magyar szempontból a torna, Salim Omar Gergely győzelemmel mutatkozott be. A még mindig csak 21 éves taekwondós történelmi tettet hajtott végre, ő az első magyar, aki [...]
Párizs magyarjai: a világbajnok, a Grand Prix Final győztes és az utánpótlás Európa-bajnok
Még el sem kezdődött, máris történelmi tettet hajtott végre a magyar taekwondo válogatott a párizsi olimpián. A szerdától szombatig tartó taekwondo versenyeken három magyar állhat pástra szerdától péntekig. A sportág ötkarikás történelmében ugyanis eddig összesen [...]
Éremeső a végére
Négyből három magyar is dobogóra állhatott az Európai Egyetemi Játékok utolsó taekwondós versenynapján. Vasárnap László Alexa formagyakorlatban, hétfőn Patakfalvy Luca küzdelemben szerzett érmeket a magyar küldöttségnek Miskolcon. Ma közel voltunk ahhoz, hogy ezt az éremszámot [...]
Legfrissebb hírek
Varsóban az U21-esek
Csütörtöktől vasárnapig rendezik Varsóban a 21 éven aluliak Európa-bajnokságát. A válogatott hét fővel vesz részt a kontinenstornán. Érdekesség, hogy három olyan súlycsoport is van, ahol két-két magyar is pástra lép. Kedden utazott el Lengyelországba a [...]
Visszavonul Kotsis Edina
Világ- és Európa-bajnoki éremmel a háta mögött felhagy az élsporttal az elmúlt két évtized legeredményesebb magyar taekwondósa. Kotsis Edina edzőként segíti a jövőben a sportágat. – Elfáradtam testileg és lelkileg is – nyilatkozta a Magyar [...]
Utcai taekwondo Bécsben
A világbajnokságra készülő poomsae válogatott tagjai, Szarka Tímea, Szabó Krisztián és Bozóki Márk, több szintén kerettag versenyzővel kiegészülve nagyon hasznos hétvégét töltött Bécsben. Október végén mini edzőtáborozáson vettek részt Gunther Maria Attarpour 7. danos mester [...]
Négyen, három hétig Dél-Koreában
Négy versenyző háromhetes küzdelmi edzőtáborba utazott ma a dél-koreai Mujuban található Taekwondowonba. A Koreai Kulturális Központ együttműködésének köszönhetően Schmidt Mihály edző vezetésével Teleki Blanka, Király Lili, Padla Orsolya és Lestyán-Goda Zsuzsanna kóstolhat bele, milyen szinten [...]
Bíróképzés zajlott Tatán
Kétnapos küzdő bírói továbbképzés zajlott a tatai edzőtáborban a hétvégén. Lányi Tamás és a bíró bizottság, valamint Szalai Gábor segítségével elméleti és gyakorlati ismeretekkel bővíthették a tudásukat a bírók.
Egyesül a WT és az ITF?
Történelmi megállapodást kötött egymással pénteken a World Taekwondo és az International Taekwondo Federation, azaz a taekwondo két világszervezeti képviselete. A phenjani szerződés és a jövőbeni esetleges egyesülés Észak- és Dél-Koreát is közelebb hozhatja egymáshoz a [...]
Biztos a taekwondo helye az olimpián
A Nemzetközi Taekwondo Szövetség elnök, Chungwon Choue az Around the Rings című olimpiai portálnak nyilatkozta, az elmúlt esztendő a sportág legfontosabb éve volt az olimpiai felvétele óta tartó ciklusban. – Azt hiszem, fantasztikus éve volt [...]
Nagyköveti látogatás
Rezidenciáján fogadta hétfőn Choe Kyoo Sik, a Koreai Köztársaság magyarországi nagykövete Patakfalvy Miklóst, a Magyar Taekwondo Szövetség elnökét. A hivatalos találkozón a további együttműködési lehetőségekről és a jövő évben esedékes jubileumról is tárgyaltak. Choe Kyoo [...]
Érmek északról és délről
Több klub is nemzetközi versenyekre delegált taekwondósokat a hétvégén. Szerbiából és Csehországból is érmekkel térhettek haza a magyar sportolók. A G1-es besorolású nyílt szerb bajnokságon Füredi Rebeka (UTE) nem talált legyőzőre - tájékoztatott a klub közösségi [...]
Fontos témákat tárgyaltak a továbbképzésen
Szombaton edzői továbbképzést tartott a Magyar Taekwondo Szövetség a Sportok Házában. A helyes táplálkozás, a sportágban rejlő marketing lehetőségek és a szabályváltozások hatásai is terítékre kerültek. Sokan voltak a továbbképzés Az egész napos [...]
Budapesten járt a WT elnöke
A magyarországi birkózó világbajnokság szervezőinek meghívását elfogadva két napot töltött a magyar fővárosban Chungwon Choue. A Nemzetközi Taekwondo Szövetség elnöke a magyar szövetség első emberével találkozva oklevéllel ismerte el a honi sportági képviseletet. Patakfalvy [...]
Az angol kislány lehet sokak példaképe
A múlt hétvégi manchesteri Grand Prix izgalmas mérkőzései mellett több betétprogram is színesítette az eseményt. A közönség kedvence minden bizonnyal annak a Maisie Cattnek a bemutatója volt, akinek gyerekkorában amputálni kellett mindkét lábát, a fiatal [...]
Eredményes volt a horvát túra
A magyar formagyakorlatosok öt arany- és három bronzérmet nyertek, valamint két negyedik és egy ötödik helyet szereztek a hétvégi horvát versenyen Horvátországban, ahol a csapat az A kategóriában a legjobbnak bizonyult.
Egy-egy mérkőzés jutott a Grand Prix-n
A két magyar érdekelt ezúttal nem tudott mérkőzést nyerni a Manchesterben rendezett, G4-es besorolású Grand Prix-n. Füredi Rebekát francia, Kotsis Edinát lett ellenfél búcsúztatta. A Grand Prix sorozat angliai állomásán pénteken a 26. helyen rangsorolt [...]
Megmutatták a nagyoknak, mit tudnak
A manchesteri Grand Prix verseny szombati elődöntői előtt a kadetek is pástra léphettek, amikor bemutató mérkőzést rendeztek a házigazda britek és Európa legjobbjai között. A 78-59-es európai sikerrel végződő csapatversenyből Molnár Bendegúz is kivette részét. [...]
G1-es arany Görögországból
Az MTK színeiben Athénban pástra lépő Patakfalvy Luca aranyérmes lett az 53 kg-osok mezőnyében. Nővére, Csenge ötödik lett. A háromnapos Görög Openen két magyarért szoríthattunk a nyitónapon. Az 53 kg-osok között Patakfalvy Luca kalandos körülmények [...]
Két magyar a Grand Prix-n
Péntektől vasárnapig rendezik a taekwondo Grand Prix sorozat következő állomását Manchesterben. Magyarországról ketten is felveszik a harcot a világelittel, ráadásul kadet Európa-bajnokunk is pástra léphet. A G4-es besorolású, angliai Grand Prix-re – mint mindig – [...]
Öt érmet hozott haza Zágrábból a Honvéd
Négy ország négyszáz versenyzője vett részt Horvátországban a Kondor Open elnevezesű nemzetközi versenyen a hétvégén. Zágrábban a Honvéd képviselte a magyar színeket és öt dobogós helyezést értek el. Tóth Enikő a legjobb felnőtt női versenyző [...]
Kopcsik Laura bronzérmes
A magyar válogatott a szombati két érem után még egyet szerzett a rigai, kétnapos taekwondo versenyen. Vasárnap Kopcsik Laura az elődöntőig jutott. Az UTE színeiben indult Somogyi Anna ezüstérmet nyert. A lettországi nemzetközi versenyen az [...]
Két érem az első napon
A Rigában zajló, G1-es besorolású nemzetközi verseny szombati versenynapján Józsa Levente arany-, Patakfalvy Luca bronzéremes lett. Berei Béla az ötödik helyen zárt. Folytatás vasárnap. A lettországi, kétnapos verseny első napján Józsa Levente (junior, 59 kg) [...]