Szerdát követően újra volt kiért szorítanunk a Mexikóban zajló világbajnokságon. Az olimpiai ötödik Salim Omar Gergely végül a dobogó legfelső fokáról mosolygott le ránk a versenynap végén.

Salim Omar Gergely harmadik kiemeltként nem kellett, hogy bemérkőzzön az 54 kg-osok mezőnyében, rögtön a legjobb 32 között kezdte meg a vb-t. Miután a malajziai Sebastian Tan 2-0-ra verte a szerb Relja Ivkovicsot, az ázsiai ellen kellett megkezdenie szereplését a kétszeres magyar Európa-bajnoknak Guadalajarában.

Legjobb 16 közé jutásért:

Salim Omar Gergely – Sebastian Tan: 2-0

A nyolcaddöntőbe jutásért rendezett mérkőzést nagy kedvvel és elánnal kezdte a magyar olimpikon, majd egy testütéssel vezetést is szerzett. A malajziai egy darabig állta a rohamokat, de egy fejtalálattal négyre nőtt a különbség az első perc végéhez közeledve. A videózást követően megadott látványos akciót Omar még egyszer megismételte a menet felénél és ezt is megadták a bírók, így 8-0-ra vezetett már a magyar fiú. A menet győztesének kiléte innen már nem volt kérdés, csak a különbség. A menetet végül 11-0-ra nyerte Omar. A második két percben még jobban bekezdett és egyik látványos fejtalálat a másikat követte, egy perc sem kellett és 14-1-es állásnál kialakult a menet végét jelentő pontkülönbség, ami így már Omar továbbjutását is jelentette.

Nyolcaddöntő:

Salim Omar Gergely – Konstantinos Dimitropoulos: 2-0

Hasonlóan kezdte második mérkőzését is a vb-n Salim Omar Gergely, aki gyorsan két pontot szerzett, viszont a videózás most nem hozott plusz találatot, a fejtalálatnak vélt akciót nem adták meg a bírók. Így is Omar szerzett újabb pontokat, és a menetet három látványos akcióval idő előtt befejezte (12-0). A második etapból másodpercek peregtek csak le, mikor máris 6-0-s magyar előny virított a táblán. Az igen aktív Omar ezt a két percet sem taekwondózta végig, miután a görögnek összegyűlt az öt intése, véget ért a második menet is, így 2-0-val masírozott tovább a legjobb nyolc közé a magyar olimpikon.

Negyeddöntő:

Salim Omar Gergely – Kurt Bryan Barbosa: 2-1

A korábban két rövid menetben továbbjutó Salim Omar Gergely azzal a Fülöp-szigeteki versenyzővel találkozott, aki a nyolcaddöntőben három menetben tudott nyerni, ráadásul Barbosának volt kevesebb ideje regenerálódni a két mérkőzés között.

Omar azonnal egy fejtalálattal indította a meccset (3-0). de ezt ellenfele is lemásolta és videózást követően meg is adták az egyenlítést érő három pontot. Omar azonnal visszavette a vezetést egy újabb “fejessel” és egy perc elteltével 7-3-ra vezetett. Növelni is tudta a fórt, Barbosa pedig nem talált fogást a magyaron, aki végül 10-3-ra hozta az első felvonást. Fülöp-szigeteki rohammal és pontokkal indult a találkozó (0-3). A lendületbe jött Barbosa ráadásul hatvan másodperc alatt héttel elhúzott (0-7). Egy intésponttal zárkózott Omar, majd a hajrához közeledve feljött 5-8-ra. Ütésekkel minimalizálta a hátrányt (8-9), mikor már csak húsz szekundum volt hátra a menetből. Két másodperccel a vége előtt egy látványos fejtalálattal a fordítás is összejött (11-8), de ezt az akciót visszavonták fogás miatt, így maradt a 8-9-es állás a második két perc végén és jöhetett a mindent eldöntő harmadik menet. Itt megint Omar kapta el jobban a fonalat (3-0), de gyorsan 3-2-re módosult az állás. Fél perc telt csak el, mikor Omar két villámgyors akciónak hála 8-2-re ellépett. Egy intéssel 8-3-ra módosult az állás az utolsó percbe lépve, majd Omar újabb fejtalálattal növelte előnyét (11-3). A végjáték már csak formalitás volt, Omar tizeneggyel is vezetett (14-3), A vége 15-6 lett, így Omar ekkor már biztosan érmes volt a vb-n.

Ezzel édesapja, Salim Gergely, valamint Tóth Balázs és Kotsis Edina nyomdokaiba lépett, ők hárman egyaránt vb-bronzzal büszkélkedhetnek.

Elődöntő:

Salim Omar Gergely – Po-yen Chen: 2-1

Szinte el sem indult az elődöntő, Omar máris akcióba vetette magát és egy látványos fejtalálttal szerzett vezetést, amit ugyan csak videózást követően adtak meg, de így is hat másodpercet követően magyar előnyt regisztrálhattunk (4-1). Egy-egy intéspontot követően Omar ütéspontjainak hála 7-2-es magyar előnyről vágtak neki a felek az utolsó percnek. A tajvani nem tudott újítani, Omar pedig taktikusan versenyezve 10-2-re le is hozta az első menetet. A második két perc elején is nagy elánnal vetették magukat a harcba, ezért is meglepő, hogy egy perc pontszerzés nélkül pergett le. Az ázsiai ezúttal jobban védekezett, ráadásul egy intéssel előnybe is került. Huszonöt másodperc volt hátra a menetből akkor, mikor Chent is intették. Őrült hajrá jött, mert az utolsó tíz másodpercben a tajvani kétszer talált testre (1-7), ahonnan még 6-7-re visszaküzdötte magát Omar, de egyenlíteni már nem tudott, jöhetett a döntő menet. Folytatódott a pár perce már látott hatalmas taktikai csata, de most Omar szerzett vezetést egy testre elhelyezett rúgással (2-0). Intéssel szépített Chen (2-1) és így érkeztek meg az utolsó fél perchez. Idegőrlően lassan teltek a másodpercek, mikor Omar meg tudta ütni ellenfelét és a 3-1-es siker azt jelentette két menetet nyerve ott van a fináléban.

Döntő:

Salim Omar Gergely – Cesar Rodriguez: 2-0

A hazai közönség által támogatott Rodriguez várt Omarra a világbajnokság döntőjében.

Jól kezdődött számunkra az összecsapás, egy testütés után alaposan megsorozta ellenfelét Omar és 8-0-ra, majd 11-3-ra is vezetett, mikor még egy perc sem telt el a mérkőzésből. Érezhető volt, Omar innen kivárásra játszik és egy adandó alkalommal bebiztosítja első menetbeli sikerét. Jöttek is a pontok, 14-3-as magyar részsikernek örülhettünk az első menet végén. Leírni is nehéz, de igaz, ami a fejünkben járt, ugyanis Omar két percre volt a sportág első magyar világbajnoki aranyától. Álomszerűen kezdte a második menetet is és fél perc alatt 6-0-ra vezetett. A hazai publikum persze hajszolta Rodriguezt, aki a tudott is szépíteni (6-3), de gyorsan tett arról Omar, hogy visszaálljon a nagyobb különbség (11-3). Egy videózás után megadták a mexikói fejtalálatát (11-6), így meccsben tudott maradni az utolsó percre. Fél percnél az újabb “megchallengelt” fejtalálatot nem adták már meg, így maradt az ötpontos fór a hajrára. Rodriguez ment előre, de Omar aktív védekezésével távol tartotta ellenfelét, aki csak intéspontokkal tudott zárkózni (11-9). De elkerülni nem tudta a vereséget, Salim Omar Gergely világbajnokként ugorhatott édesapja, Salim Gergely nyakába!!!

Ezzel újra történelmet írt, hiszen korábban ő szerezte hazánk első Európa-bajnoki címét (amit idén meg is védett), most pedig a világbajnokság történetének legjobb magyar eredményét is magáénak tudhatja. 

Az elődöntő, döntő és az eredményhirdetés itt nézhető vissza: https://bit.ly/3GvRcxC

Szerdán Józsa Levente a 9. helyig jutott, a vasárnapi zárónapon Salim Sharif Gergely lép majd pástra.

A magyarok további programja:

November 20.: Salim Sharif Gergely (58 kg)

Salim Sharif Gergely a Zöld-foki Köztársaságból érkező Domenyck Devonte Lopes ellen meccsel a tervek szerint 17 órakor, a győztes jut majd be a legjobb 32 közé.

Az időeltolódás 7 óra Guadalajara és Budapest között.

A mérkőzéseket ITT lehet élőben követni.

Fotók: World Taekwondo