Vasárnap befejeződött a dublini ifjúsági olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokság. A felnőttek novemberi extra Eb-jéhez hasonlóan most is Józsa Levente állhatott dobogóra, ezúttal a magyar himnuszt is meghallgathatta.

Vasárnap két magyar lépett pástra az ifjúsági olimpiai súlyokban rendezett kontinenstorna zárónapján Írországban.

Józsa Levente Európa-bajnok Dublinban

Józsa Levente Európa-bajnok Dublinban

Az egy hónappal ezelőtti felnőtt Eb-n bronzéremig jutó Józsa Leventének Dublinban a legjobb tizenhat közé kerülésért is meccselnie kellett, de az első négy összecsapása végig sem ment, mindet idő előtt befejezte.

Két menet alatt letudta első mérkőzését az Eb-n. Látványos taekwondóval érte el, hogy 34-1-nél pontkülönbséges TKO-val megverje a német Butscheket.

A második meccsét is pontkülönbséggel (28-8) nyerte. Az izraeli Rogozhine sem húzta ki a harmadik menet végéig.

A negyeddöntőben sem kegyelmezett. Végig irányítva az ukrán Pikuz elleni mérkőzést, már az első menetben 18-1-re vezetve, végül 30-5-re diadalmaskodott. A meccs a második menet végére kialakult nagy pontarány miatt már nem is folytatódott.

Az elődöntőt is pontkülönbséggel (32-12) abszolválta. Fejtalálatokkal végig kontrollálta a meccset Arillo ellen. 8-3-ra vezetett az első, 21-7-re a második menet után. A harmadikban nagyjából fél perc után elérte a szükséges húszpontos differenciát, búcsúztatva ezzel a spanyolt.

A döntő ugyan jóval szorosabb volt, mint bármelyik meccse ma, de ez sem akadályozta meg a győzelemben.
0-0-val mentek az első pihenőre, és a záró harmadnak is 5-5-ről vágtak neki. Ekkor estek egymásnak úgy igazán, és bár az olasz Falco végig meccsben volt, 15-10 lett a vége Levinek, amivel öt nyert meccsel (négyet pontkülönbséggel) megnyerte az ifjúsági olimpiai súlycsoportos Európa-bajnokságot.

Az aranyérmet a versenyigazgató, a Magyar Taekwondo Szövetség elnöke, az európai szervezet elnökségi tagja, Patakfalvy Miklós adta át.

A két évvel ezelőtti kadet Európa-bajnok, Molnár Bendegúz ötödikként fejezte be a versenyt. Az első pillanattól agresszívan támadó, izraeli Pashcovsky sorra szerezte a testpontokat ellene a negyeddöntőben. Az első menetben 18-1-re elhúzott, és bár Bendegúz kezdeményezőbben lépett fel a következő periódusban, 37-3-mal az izraeli jutott az elődöntőbe.

Results_-_Youth_Olympic_-_1_DEC_2019

Molnár Bendegúz

Az olimpiai és ifjúsági olimpiai súlycsoportos Eb eseményeiről ITT és ITT olvashat.

Az alsó sorban, jobbról harmadik helyen Patakfalvy Miklós